Szerelemkoldusok
Nedves fehérnemű emitt,
amott dagadt az ágyék,
techno-zenébe kábuló
arcon fehér az árnyék.
Robot fekete gépzaja
pumpál erekbe művért,
olcsó fillér a testadó:
semmit kínál a táncért.
Vagy részeg utcasarkokon
kerget fuvarba férfit,
a nő majd húsába harap,
s egymás nevét se kérdik.
Unott-szokottan múlik el,
sikolytalan az éjjel,
üres szemek üres falon –
ruhák se szerte-széjjel.
Csak ráng az óramutató,
míg várják, hogy sietne;
hervadtabb már a hajnaluk,
tudják, nem is lehetne.
Egymás tükrében önmaguk
bár látni volna képes,
vakon száll mégis, füst a nap,
s az este újra éhes.
Mondd, mért hogy lélektűz híján
szaggat gombot le kéjvágy;
fehérneműn mért szenny a folt,
s a szív miért fehérmáj?
Tömegben árva egymaga,
pótlékra vár, – hiába;
koldul, kiált, kapaszkodik
a kéz, s a szív magánya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése