-Szeretsz?
-Nem tudom.
-Mért nem?
-Nem vagyok biztos.
-Kételyek?
-Azok.
-Akkor mit érzel?
-Ez bonyolult.
Néha hiányzol, nem bírom ha nem vagy velem. Szükségem van a jelenlétedre, még ha nem is nézek rád. Néha ellöklek, mert félek. Megijedtek tőled, pedig nem bántasz. Néha futnék veled akármeddig, akárhova csakhogy együtt lehessünk. Néha úgy érzem nem jó, ha itt vagy, vagy néze,l mert elvársz dolgokat. Lehet, hogy nem tudom megtenni. A szívem megszakad, ha mással látlak, de nem szólok egyetlen szót sem. Csak elsétálok... Néha utálom ahogy kinézel. De ezt se mondom soha... A lényed kárpótol mindenért. Nem tudok soha haragudni rád úgy igazán! (Pedig, lehet olyat tettél, amiért másnak már nem jutna a bocsánatomból.) Néha, ha rád gondolok sírok, néha nevetek, néha ordítok. Aztán megint ott a mosoly az arcomon. Lehetne egyszerű de nem... Ez bonyolult.
-Akkor szeretsz?
-Azt hiszem.."
Minden ´csak vicceltem´ mögött van egy kis igazság,
minden ´csak elgondolkoztam´-ban ott van egy kis kíváncsiság
minden ´nem tudom´ mögött van egy kis tudás - és minden ´már nem érdekel´ mögött van egy kis érzelem...
Fura milyen könnyen vége szakadhat egy barátságnak. Mintha soha nem ismertük volna egymást. Pedig mennyire örültünk, hogy találtunk valakit, akinek elmondhatjuk titkainkat. Akivel megoszthatjuk az érzéseinket. Akire számíthatunk. Kár… Egy buta hiba, egy felesleges érzelem és máris vége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése