Banka László verse: Őszbe nyúlnak lépteid

Őszbe nyúlnak lépteid,
léted gyűrűt rajzol létem köré
stabil pályán keringsz, -végtelen szalag.
Zsibbadt tekintetem követ, szédülök.
… sorsom királynője vagy,
s az igádba hajtott természetem féli magányod.

Őszbe nyúlnak lépteid,
tövis ösvény az út hozzád ébredés után,
nyüszít a vágy, kong a felismerés
és visszhangzik benn az idill
a káosszal szeretkező harmónia,
kiszolgáltatott testek feszülnek egymásnak,
mint hideg és meleg levegő.

Őszbe nyúlnak lépteid,
mégis tavaszt lehelsz barázdált homlokomra
és szirmot bont a tespedő szenvedély.
Követelem lelked burkát az anyagot,
fesztelen vonalaid érinteni akarom. Birtokba veszlek!
Önzőségem züllött mocska lobogjon benned,
tompa sóhajok közt nyögd a szerelmet,
satuként szoríts combjaid közé és
nyakszirtembe harapd dühödet
vacogó fogaid között serkenjen a vér;
-áhíts és gyűlölj, taszíts el magadtól, csábíts…

Őszbe nyúlnak lépteid,
léted gyűrűt rajzol létem köré,
stabil pályán keringsz, -végtelen szalag.
Zsibbadt tekintetem követ, szédülök.
… sorsom királynője vagy,
s az igába hajtott magányom, féli természeted.